2013. december 27., péntek

Céklaropogós

Huh, idén is túléltük a karácsonyt gyomorrontás nélkül. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálunk ilyenkor ipari mennyiségű kaja készül, és 25-én estére már nem tudok húsra nézni. 1-2 napig még csócsálgattuk a maradékokat, de ma fellázadtam, és húsmentes napot hirdettem itthon. A zöldségfasírt alap ilyenkor, de eszembe jutott, hogy milyen fini is volt ez a kajcsi a melós büfében.

Kell hozzá:
  • 2 egész fej cékla
  • 1 tojás
  • só, bors
  • 2 db krumpli
  • liszt
  • fokhagyma - esetleg fokhagymakrém vagy fokhagymasó
  • zsemlemorzsa
  • ízlés szerint szárított zeller vagy petrezselyem


Céklát és krumplit meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzácsappintjuk a tojást, fűszereket, és annyi lisztet és zsemlemorzsát, amennyit felvesz. Igazából tócsnit készítünk, csak céklából. Fasírtkákat formázunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk, bő olajban kisütjük. Én tartármártással ettem.




Ja, és még valami. Azt hittem, a cékla megfog mindent, ezért gumikesztyűben hámoztam. Na, amellett, hogy röhejesen néztem ki, és nehéz is volt így hámozni, tök fölöslege is volt a nagy cécó. Ugyanis az ember kezéről simán lejön a céklás szmötyi egy kiadós kézmosás-mosogatás után XD
És ugye mindamellett, hogy ez nagyon finom, még extra egészséges is, mert a cékla ugye tele van vitaminnal :)

2013. december 8., vasárnap

Gyűrt rétes

El se hiszem, hogy eddig még nem került fel a blogra az egyik kedvenc receptem. Az alapját évekkel ezelőtt láttam egy tévéműsorban, de az sós volt, viszont én az édeset szeretem. És nem tudok rétes tésztát gyúrni. Ezért is áldassék annak a neve, aki kitalálta a kész réteslapot.
A következő halálosan bonyolult módon készítjük el:
Kikeverünk fél kiló túrót vaníliás cukorral, egy maréknyi cukorral, 3 tojássárgájával, 1 citrom levével és reszelt héjával, fél liter tejföllel.
Fogunk 2 csomag rétestésztát, 2x2 lapot kiveszünk, és a kiolajozott tepsibe tesszük úgy, hogy a fele mindkét oldalon kilógjon, és meglocsoljuk olajjal. Így:



A maradék tésztát szíjjeltípkedjük, és beletunkoljuk a túrós nyenyőbe, majd csomónkként elhelyezzük. A végén a kilógó lapokat ráhajtjuk, mintha be akarnánk csomagolni, és megkínáljuk olajjal, valamint a maradék túrós cuccal:




Be vele az előmelegített sütőbe, és 3-as fokozaton addig sütjük, amíg a teteje barnulni nem kezd. Picit meghűtjük, és megesszük :)




Látványos, kiadós, elronthatatlan XD

Mogyikex

Már párszor mondtam, hogy a mogyoróvaj egy nagyon jó találmány, csak magában nem bírom megenni. Bezzeg sütiben! Mostanság nem nagyon sütöttem, meló ezerrel, meg hétvégi meló, meg magas vérnyomás-gyanú, szóval be voltam táblázva rendesen. Node most! Jöjjön egy újabb 'maradékos' süti XD

Kell hozzá:
  • 20 deka mogyoróvaj
  • 10 deka vaj/margarin
  • 10-15 deka cukor (ki milyen édesen szereti)
  • 2 egész tojás
  • szódabikarbóna/sütőpor
  • 10-15 deka liszt
Innentől nagyon eccerű. Az egész tojásokat kikeverjük a cukorral, belekanalazzuk a mogyivajat, a lágy vajat és az összes többi mindent. Összegyúrjuk, lágy tésztának kell lennie. Befolpackozzuk, benyomatjuk a hűtőbe pár órára. 
Sütőt előmelegítjük 180 fokra, tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztából kis golyócskákat készítünk, azokat kilapítva a tepsibe tesszük. Mivel a szépérzékemnek ez nem volt elég, egy villával megdizájnoltam. Be a sütőbe, addig sütjük, amíg barna nem lesz a széle. Ilyenkor még puha a kex, de ki kell szedni, különben nagyon kemény lesz. A harapnivalók szépségére még ráfért egy kis optikai tuning, ezért megszépítettem rápötyögtetett csokival. 
Olyan rossz nem lehetett, mert a focis fiúk is betermeltek belőle ;)





Jó étvágyat és HAJRÁ MUSTANGS!

2013. november 9., szombat

Mákos móka

Hihetetlen, milyen címeket tudok kitalálni.. Na, mindegy :) Alapesetben nem szeretem a mákos cuccokat, évente kábé egyszer megkívánom a mákos tésztát, még egyszer a mákos gubát, és ennyi. No, most inkább a kényszer hajtott a mák felé, mert elég üres a spájz, de édességet enni kell. Igen, kell. Aki fogyózik, diétázik, az úgysem olvassa a blogomat, én meg szeretek enni, szóval az édesség az jár és pont. XD Jellemzően ehhez sem kell túl sok minden, én ugye elég spórolósan élünk. 

Kell hozzá:
  • egy zacskó darált mák (15-20 deka), cukrozott
  • egy csomag készen kapható leveles tészta (nem a fagyasztott, a sima hűtőbe való)
  • egy citrom
  • lekvár
  • porcukor
  • tej
Fogjuk a tésztát, kitekerjük (a nem fagyasztott leveles tésztát egy sütőpapírral az alján, feltekerve árulják), 15 percig hagyjuk pihenni, majd pici liszttel megszórva enyhén megnyújtjuk. Pogiszaggatóval vagy egy pohárral nagy köröket szaggatunk, és ezeket kikent vagy papírkapszlis muffinformás tepsibe tesszük.

Elkészítjük a tölteléket: mákot, cukrot a citrom héját és levét tejjel felfőzzük. Ha van otthon mazsola, azt is tehetünk bele. 

A tésztakosárkákba teszünk 1-1 kis adat (mondjuk mokkáskanálnyi) lekvárt (éppen amilyen van otthon), rácsappintunk egy jó evőkanál mákos motyót. A maradék tésztából kis rudacskákat sodrunk, és X alakban a kosárkák tetejére tesszük.

Előmelegített sütőben 3-as fokozaton 20-30 percig sütjük. Evésnél igyexünk meg megégetni magunkat a forró töltelékkel. 




Jó étvágyat hozzá!

2013. november 2., szombat

15

1998.10.31. Hogy mi is volt akkor? Halloween, többek között. Nem mellesleg egy jó kis Ganxsta Zolee koncert is Tatabányán, a Vadorzóban. No, itt találkoztunk életem párjával. Mondjuk nem olyan szívecskék-repültek-a-fejük-körül féle találkozó volt, de azért csak együtt vagyunk 15 éve.. Ennek örömére megleptem az én drága férjecskémet egy kis évfordulós tortával ;)

Kell hozzá:
  • 1 kis poharas 20%-os tejföl
  • rumaroma, vajaskrém aroma (Lidl-ben találtam)
  • 5 tojás
  • 4 ek liszt
  • cukor
  • 1 ek kakaópor
  • 1 deci erős kávé
  • sütőpor/szódabikarbóna
  • aszalt gyümölcsök (szintén Lidl-ben találtam ilyen mixet)
  • tejszínes pudingpor
  • 4 deci tej
  • vaj
  • 1 tojássárgája
  • díszítő cukorkák (egyik drága kollegám csak patkánykakának hívja)
Készítünk egy 5 tojásos piskótát:tojássárgáját 5 ek cukorral kikever, rumaroma, tejföl és kávé beleönt, kikever. Liszt, kakaópor, szódabikarbóna és aszalt gyümiket belekever. Tojásfehérjét felver, tésztába beleforgat. Kikent-sütőpapíros formában megsüt. Megvárjuk amíg kihűl, kettévágjuk. Nekem ez ugye nem szokott sikerülni, ezért szoktam bevonni a tortát tetejét, úgy nem látszik, hogy lyukas a közepe XD
Pudingot megfőzzük, belehálaistenkedjük a vajaskrém aromát. Apránként vajat keverünk hozzá, és ha már csak langyos, akkor a tojisárgáját is. Megkenjük a torta alsó felét a krém 2/3-ával, rátesszük a tetejét, majd bekenjük a maradék krémmel. Mivel évfordulós, ezért megdíszítettem, de ez ugye nem kötelező. Egy éjszakát hűtjük, majd jól bekajcizunk belőle ;)





Jó étvágyat hozzá!

(arc)Pirítóan finom tészta

Követve a kínais vonalat, most következzék egy kis köret, ami megállja a helyét főételnek is. 
Kell hozzá:
  • kelkáposzta
  • répa
  • hagyma
  • kápia paprika
  • fehérbors
  • olaj
  • szójaszósz, worchestershire szósz
  • főtt spagetti
Fogjuk a zöldségeket, és nagyon finomra gyaluljuk/vágjuk őket. Serpenyőben (lehetőleg wokban, de nekem ilyenem nincs) olajat melegítünk, rácsapatjuk a zöldségeket, borsozzuk, nyakonöntjük a szószokkal. Időnként kevergetve szépen megpirítjuk. Ha késznek nyilvánítottuk, hozzákeverjük a kifőtt spagettit, meglöttyintjük egy kis olajjal. Összeforgatjuk, lepirítjuk. Betoljuk az arcunkba kínai szósszal vagy csak úgy magában. Nem szoktam sztárolni magam (nyilvánosan), de ezt valami nagyon jól eltaláltam, isteni finom lett!


2013. október 27., vasárnap

Kínai sült banán

Imádom a kínai kaját! Mivel hó vége van, most nem étteremben vettük, hanem én alkottam ebédre: üveges szószból, ezért ezt nem teszem fel ide, mert az már elég pofátlan dolog lenne (bár láttunk már ilyet egy tatabányai étteremben..) Szóval egy kis kínai éttermes nasi, amit most csináltam életemben először, de valszeg nem utoljára, mert nagyon könnyű, viszont nagyon laktató.

Kell hozzá:
  • banán
  • méz
  • 3 ek liszt
  • 1 ek étkezési keményítő
  • pici fahéj
  • pici szódabikarbóna (vagy sütőpor)
  • 1 egész tojás
  • víz
  • pici olaj
  • rumaroma (vagy vanília. vagy mandula. vagy ami van otthon)
  • a sütéshez olaj
Banánokat meghámozzuk, elnegyedeljük, majd a kapott szeletkéket vízszintesen elfelezzük, hogy helyes kis falatkákat kapjunk. A tésztát összekeverjük, és egy jó sűrű csintatésztát kapunk. Olajat megmelegít, banándarabkákat a tésztába forgat, olajban megsüt. Mivel szódabikarbónás, jól meg fog duzzadni, ezért nem szabad túl sokat pakolni az olajba, különben összesülnek. Pár perc alatt elkészül, tálaláskor megpötyögtetjük mézzel, majd megkajcizzuk.






Jó étvágyat hozzá!

2013. október 23., szerda

Borsodós habtetős csinta

Az egész recept egy paradoxonból indul ki, ugyanis úgy kezdődik, hogy "fogjuk a maradék palit". Hát kinek marad palacsintája? No mind1, ezen tegyük túl magunkat, és nézzük a receptet.

Kell hozzá:

  • palacsinta, ízlés szerinti töltelékkel
  • 3 deci tej
  • 2 deci fehérbor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • kristálycukor ízlés szerint
  • 2-3 evőkanál liszt
  • 5 tojás
  • 1 jó nagy evőkanál lekvár
Fogjuk a maradék palit (ugye mondtam, paradoxon!), ízlés szerint megtöltjük, feltekerjük, egy tűzálló tál aljára tesszük. Én személy szerint két rétegnyit tettem, de kinek mennyi marad.
Elkészítjük a borsodót: tojásokat szétválaszt, a sárgákat a tejjel, borral, cukrokkal folyamatos kevergetés közben felfőzzük, majd a lisztet is hozzákeverjük, és sűrűre főzzük. Elég macerás meló, mert egyfolytában figyelni kell, nem lehet elmenni mellőle. Ilyenkor jól jön egy kis könyv, amit közben tudunk lapozgatni. Ha megfőtt a sodónk, rásblöttyintjük a feltekert csintákra, kicsit odaütögetjük az edényt az asztalhoz, hogy feljöjjenek a légbuborékok és a sodó mindenhova eljuthasson. 
Benyomatjuk a sütőbe (gázon 3as fokozat), és addig sütjük, amíg már nem lötyög a sodó. Eközben a tojásfehérjéket a lekvárral együtt kemény habbá verjük, majd a megsült cucc tetejére halmozzuk és kb. 10-15 perc alatt rámelegítjük. 
És most átmegyünk hős üzemmódba, mert másnapig nem lehet hozzányúlni! Részemről el is tettem szem elől, kivittem a nagy hűtőbe (ez a garázs). Ma ebéd után előszedtük, és jól bekajáltunk belőle ;)





2013. október 17., csütörtök

Tojásos melegszenya

No ez is egy tipikus maradékos vacsora, amit mi "Fradi"-kajának hívunk. Tudjátok, foci, Fradi, "mindent bele!". Tehát abból főzünk, amit találunk. Jelen esetben ebből:
  • 4 tojás
  • mustár
  • 4 deci tejföl
  • 1 kis doboz natúr joghurt
  • kis fej hagyma
  • vajkrém, amilyen ízű van
  • krémsajt, amilyen van
  • és még amit találunk - kolbász, bármilyen felvágott

Tojikat megfőzzük, meghámozzuk, összetörjük. Kényesebbek villával, én személy szerint kézzel szoktam morzsolni. Hagymát felkockázzuk, és mindent összekeverünk. 
Sütőt bemelegítjük, kenyérszeletekre rápakoljuk, megsütjük. Én nyomtam rá egy kis ketchup-ot is, mert az úgy jó :)

Az a fantasztikus ebben a kajában, hogy sose lesz kétszer ugyanolyan, hamar kész van és egyszerűen elronthatatlanul fincsó ;)




2013. szeptember 28., szombat

Turbó gesztipüre

Gesztipüre, avagy hivatalos nevén gesztenyepüre. Gyermekkorom egyik nagy kedvence, a sarokház mellett (ez ugyebár tejszínhabbal beborított tortaszelet volt, de kit érdekelt akkor ez a csalás?). Most nem a normál gesztipüre következik, hanem egy kicsit luxusosabb kivitelű. Kell hozzá:
  • babapiskóta
  • tej
  • kávé
  • vaníliás cukor
  • fagyasztott gesztipüre
  • 400 ml Hulala
  • 1,5 tábla tejcsoki
Tejet-kávét-vaníliáscucut összekeverjük, ebben megmártjuk a babapiskótát. A mártott cumót bepakoljuk egy edény aljába, majd ráreszeljük a kiolvadt gesztipürét. Csokit megolvasztjuk, a felével megpötyögtetjük a gesztipürét. Hulalát kemény habbá verjük, rápakolgatjuk a pürére. A maradék csokival úri kedvünk szerint megdíszitjük a habot, majd behűtőzzük. Másnap kajcsizunk belőle. 




Asszem kicsit sok habot tettem rá, és nem vártam eleget tálalás előtt, de ez van :)



Jó étvágyat hozzá!

Martina kakaós-meggyes sütije

Mi Baráth-lányok nagy receptgyűjtők vagyunk. Drága nővérem szinte naponta süt, én többnyire 7végén. És ezek közül is viszonylag kevés jut el a blogig, mert többnyire ugyanazokat sütöm. Hiába, ami jó az jó, minek cifrázni :) Éppen ezért van ilyen kevéske receptem a blogon, de amint megnyerem a lottó 5öst, ígérem, naponta sütök és teszek fel recepteket. No de addig is, feltúrtam a receptjeimet, és íme, ezennel világhíressé teszem Martina kolléganőmet :)

Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 25 deka porcukor
  • fél csomag sütőpor
  • 8 ek hideg víz
  • 2 ek kakaópor
  • 4 ek liszt
  • 1 üveg meggybefőtt vagy 20 deka magozott meggy
Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket 4 ek hideg vízzel és 5 deka (1 púpos evőkanál) porcukorral felverjük. Illetve a robotgép végzi el a munkát, mi eközben kikeverjük a tojisárgákat a maradék porcukorral és vízzel, majd a száraz anyagokat is hozzákeverjük. Beleforgatjuk a tojihabot, sütőpapírral kibélelt formába öntjük, majd beledobáljuk a meggyeket. 200 fokon 20-30 percig sütjük, majd szépen belakmározunk belőle :)




A receptért kismillió köszönetem Pápis Martinának, az Öntöde királynőjének XD

2013. szeptember 8., vasárnap

Az én déli tésztám

Mármint úgy déli, hogy dél-amerikai szerű, de lehet enni délben is, értitek :) Mi ugyebár mindenek vagyunk, csak vegák nem, de ez most szinte hús nélküli lett. Ilyen is kell néha ;)

Kell hozzá:
  • tészta
  • 1 doboz fehérbab konzerv
  • 1 doboz hámozott paradicsom konzerv
  • kevés szalonna - vegáknak persze ez nem kötelező
  • 2 db sárgarépa
  • 1 kis zeller
  • 1 fej hagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • 5-10 deka sajt
  • só, bors, cajun fűszerkeverék, rozmaring


Tésztát megfőzzük, félretesszük. 
Zöldségeket meghámozzuk, vékonyra (avagy "zsülienre") vágjuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. Szalonnát picire vagdossuk, pörcre pirítjuk, kiszedjük az edényből. Ugyanezen a zsíron, vagy a vegák kevés olajon fedő alatt puhára pároljuk a zöldségeket, ha gondoljuk pár kanál húslevest is tehetünk rá, de ez ízlés dolga. Ha megpuhult, belesblöttiynjük a konzerveket, a sajtot, megfűszerezzük, majd alacsony lángon készre főzzük. Tésztára halmozzuk, megkínáljuk egy kis pörccel és sajttal, és már ehetjük is.





Jó étvágyat, és mivel elindult az NFL, HAJRÁ PACKERS! ;)

2013. szeptember 7., szombat

CSÁP

A recept annyira egyszerű, hogy felvezetést nem is érdemel :) Kell hozzá:

  • 5 tojás
  • 4 ek liszt
  • 1 ek kakaópor
  • 5 ek cukor
  • sütőpor vagy szódabikarbóna
  • 1 zacskó puncsos pudingpor
  • 4-5 deci tej
  • 10 deka áfonya
Először is sütünk egy 5 tojásos kakaós piskótát: tojássárgája felver a cukorral, majd a liszttel, szódabikarbónával, kakaóval végül a felvert tojáshabbal. Kikent formában megsütjük, hagyjuk hűlni.
Eközben a pudingot megfőzzük (a zacskón szereplő leírás szerint XD). Amint meghűlögettek, jön a komoly munka: puding rápakol a tésztára, abba enyhén belenyomkod az áfonyát, majd hűtőbe tesz, később megesz :)







Ja, és hogy miért CSÁP? Hát mert CSokis-Áfonyás-Puncsos ;)

2013. július 24., szerda

Egyáltalán nem sajtízű sajttorta

Soha nem értettem, mi a francnak enne valaki is sajttortát. Egyáltalán, mi az? Egy guriga sajt, szeletelve? Nem ér röhögni, ez évekig komoly dilemma volt nekem, és még most sem értem teljesen az elnevezést. De ettől függetlenül, következzen a CITROMOS SAJTTORTA.

Kell hozzá:
  • 20-25 deka kex (részemről háztartási, a nálam pénzesebbek használjanak nyugodtan mondjuk Győri Édes Zabfalatokat vagy Hobbit kexet)
  • 10 deka olvasztott vaj
  • 25 deka mascarpone
  • 2x 25 deka natúr krémsajt
  • cukor (nálunk cucu)
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 1 citrom héja és egy fél citrony leve
  • 1 deci tejföl
  • 3 egész tojás
Sütőt bemelegítjük 3-as fokozaton. Kexet ledaráljuk, összekeverjük az olvasztott vajjal. A cél, hogy egy nem túl szétesős kexmorzsát kapjunk. Belenyomkodjuk a tortaformába, kb. 10 percig sütjük, majd kiszedjük. Amíg sül, összekeverjük a krémhez a többi mindent: krémsajtok, cukor (ízlés szerint), citrom héja és a fél leve, tejföl, liszt. Egyenként belekeverjük az egész tojásokat is. Kóstoljuk, ha még kívánja a testünk, tegyünk hozzá cucut vagy citronyt. Jó folyós "krém" lesz belőle. Belesblöttinyjük a formába az aranybarna kex tetejére, majd be a sütőbe. 
belenyúltam, amikor ellenőriztem, hogy megsült-e. igyekeztem menteni a menthetőt a smiley-val :D
50 perc után kiszedjük. Ilyenkor még becsapós, mert a közepe konkrétan folyik. De nem hagyjuk magunkat megtéveszteni, szépen kiszedjük, hagyjuk hűlni. Ha már langyi, akkor be vele a hűtőbe, ott pár óra alatt összeszilárdul.


persze készült egy csokis meggyes csoda is
Igazából egy éjszakát kéne hagyni hűlni, de nekünk 4-5 óra után már elég volt a várakozásból, és belevágtunk. Nagyon fini lett, határozottan citronyos. 










Az már csak utólag jutott eszembe, hogy mekkora lenne már, ha mézben pirított ananász darabokat tettem volna a tetejére, és úgy tettem volna a hűtőbe. No, majd legközelebb ;)



a sütihez egy jó kis gobelin is dukál

igen, olyan finom, amilyennek látszik


Jó étvágyat hozzá!

2013. június 9., vasárnap

Majdnem Cordon Bleu

Hívhatnánk a következő kaját panír nélküli Cordon Bleu-nek (avagy póriasabban gordonblő), de szerintem maradjunk a Sajtos-sonkás sült húsnál.
Kell hozzá:
  • hús (ki hinné)
  • sonkaszeletek (ez is mekkora meglepetés)
  • sajtszeletek (nanemár)
  • só, bors (komoly?)
  • mustár
  • liszt, pirospaprika
Húst szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Egyik oldalán mustárral megkenjük, sajtot és sonkát teszünk rá. Feltekerjük, és rögzítjük. Az ügyesebbek szépen összeköthetik, vagy hústűvel megtűzhetik. Én se ennyire ügyes és/vagy türelmes nem vagyok, és hústűm sincs, ezért egyszerűen fogpiszkálóval tűzögettem meg. Ronda lett, de legalább összetartotta :)
Paprikás lisztbe forgatjuk, olajjal kikent tepsibe tesszük.Sütőben 190 fokon megsütjük kb. 30 perc alatt. Félidőben megforgatjuk , és ha marad sajtunk, teszünk a húsos kis csomagocskák tetejére. Mi rizzsel ettük.



Jó étvágyat hozzá, és HAJRÁ MUSTANGS! 

Éljen a hűtőtakarítás :)

Elsőre ez a recept egy összegányolt valaminek fog tűnni, pedig nem az. Egész egyszerűen felhasználtam a hűtőben talált dolgokat, és ez lett belőle. Tipikus hűtőtakarítós kaja :) Legyen a neve Hús tejfölös-májas-lecsós öntettel.

Kell hozzá:
  • hús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1-1 db paradicsom és paprika
  • só, bors, pirospaprika
  • 50 deka (vagy amennyi van) csirkemáj
  • tejföl
  • liszt
Husit felszeleteljük, kiklopfoljuk, sózzuk-borsozzuk, lisztbe forgatjuk. Vaj és olaj keverékén a husikat barnára sütjük, félretesszük. Ugyanabban az edényben lecsó alapot készítünk: hagymát megpároljuk, meghintjük pirospaprikával, lehúzzuk a tűzről, felöntjük pici vízzel. Rádobjuk a feldarabolt paradicsomot és paprikát, fedő alatt megpuhítjuk. Amikor már majdnem lecsó kinézete van, hozzádobjuk a feldarabolt májat is. Amikor a máj is elkészült, behabarjuk (1 evőkanál lisztet kikeverünk egy nagy tejföllel, ezt belekeverjük a lecsós májas cuccba). Tésztát főzünk, tálalunk és eszünk :)





Jó étvágyat hozzá, és HAJRÁ MUSTANGS! Vágtass, vágtass, tiéd a végső győzelem ;)

2013. április 21., vasárnap

Jömlefelfújt

Ismeritek azt az érzést, amikor feladtátok a sárga csekkeket, kifizettétek a tagdíjakat, a hitelt, és ránéztek a megmaradt összegre és azt gondoljátok: "hogy a xw&#@aĐđ fogunk ebből egy hónapig élni??" Aki nem, az örüljön :) Aki igen, annak gondolom nem újdonság a következő nasi, ami a hóvége és rajtunk maradt pékáru ötvözete:

Jömlefelfújt

Kell hozzá:
  • 3 egész tojás
  • tej és/vagy tejszín
  • cukor
  • mazsola
  • szeletelt mandula
  • maradék pékáru, jelen esetben zsömle - avagy a családi szlengben jömle
  • vaj
Fogjuk az edényt/tálat, kikenjük vajjal. Felszeleteljük a pékárut, egyik felüket megkenjük vajjal. Szépen berétegezzük, rétegenként megszórjuk mazsolával és mandulával.
A tojásokat kikeverjük a cukorral és a tejjel/tejszínnel. Ezt a lötyit a pékáruval dugig rakott edénybe öntjük. Egy kis feszkólevezetésként le is nyomkodhatjuk, és a kezünkre ragadt vajas lötyivel összekenhetünk bárkit, de ez már fakultatív ;)
Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg elkezd pirulni a teteje.

Már megyünk is sülni

Megsültünk, egyél meg!
Egészségetekre, szép nyári időt mindenkinek :)


2013. április 14., vasárnap

Győzelmi torta

Ismét elővettem a nővéremtől kapott True Blood könyvet, és kicsit kreatívoskodtam. Egészen eddig tél volt, most volt az első tavaszi 7vége, uram se volt itthon szombaton (Felsőzsolca, amerikai foci meccs), gondoltam meglepem életem páráját ;) Következzék a kissé szabadon értelmezett "Seeing Red Bundt Cake" - szabad fordításban "vöröset látok tőle kuglóf". De mivel a Musztángok eddig csak úgy vágtatnak az első osztályban, és megnyerték a zsolcai meccset is, ezért a süti neve eccerűen Győzelmi torta.
A tésztához kell:
  • 3 tojás
  • csokis-meggyes aroma
  • 1,5 csésze liszt
  • 1/2 csésze puha vaj
  • 1,5 csésze cukor
  • kevés piros ételfesték - na, ez nem volt, ezért kihagytam
  • kevés víz (amennyit majd felvesz a tészta)
  • vaníliaaroma
  • 1/4 csésze kakaóport ("aranykakaó")
  • sütőpor/szódabikarbóna
  • almaecet
Tepsit/tortaformát kiken, lisztez, félretesz. Vajat-cukrot-tojásokat habverővel kikeverjük, hozzáöntjük az aromákat. Beleszitáljuk a lisztet, kakaóport, picike sót, sütőport/szódabikarbónát, iciripicirei almaecetet - nem kell aggódni, abszolút nem lesz ecet íze a sütinek! Kikeverjük a tésztát, megsütjük gázsütő 3-as fokozatán. Kicsit tömör tésztát kapunk, de no para. Vízszintesen elfelezzük, hagyjuk hűlni. Közben elkészítjük a tölteléket. 
Kell hozzá:
  • 1 csomag vaníliapuding
  • vajkrém
  • cukor
  • eper
  • tejszínhab
A pudingot a kellő tejben és ízlés szerinti cukorral megfőzzük, hagyjuk teljesen kihűlni. Ha már meghűlt, belekeverünk egy adag (25 deka) natúr vajkrémet, felvert tejszínhabot. 1/3-át a tésztalapra kenjük, beledobálunk apróra vágott epret (éljen a dőzs), 1/3 krém, tésztalap, maradék krém, eprekkel díszít. Hűtőbe vele, másnap ebéd után eszeget belőle:


Na most komolyan, aki azt mondja, hogy ez nem guszta, az nem édesszájú :) De a legjobb egy kis olvasnivalóval nasizni:



Egészségetekre, és természetesen HAJRÁ MUSTANGS!! (Csak megjegyzem, eddig az első osztályban veretlen a csapat. Mert ilyen jók. Bezony. My boyz ;D)



2013. március 24., vasárnap

Házi májkrém

Mondtam már, hogy a család lánytagjai mind vashiányosak? Apai ágon a mély és vékony vénákat, hamari őszülést és gyorsan romló fogakat örököltem. Köszi Apu, szeretlek ;)
Szóval vashiány. Erre ugye jó a hal, spenót, brokkoli, máj. Halat csak filében, lehetőleg fish fingersként szeretem, brokkoli fúj, szóval marad a májacska. Májacskát imádom, főleg rántva. De mivel tegnap rántott gomba volt rántott sajttal (válság, mi?), ezért nem rántottam meg a májat, hanem májkrémet készítettem belőle:

Kell hozzá:
  • csirkemáj (jelen esetben egy csomag fagyasztott, kb. fél kiló)
  • hagyma (2 nagy fej vörös, de lilával is jó)
  • majoranna
  • bors, fokhagymasó
  • zsír (esetleg margarin vagy vaj)
Halálbonyolult. A zsíron megfuttatjuk az apróra vágott/reszelt/turmixolt hagymát. Rácuppantjuk a májat (cafrangokat levágtam és annyi, nem kell apróra vágni), megkínáljuk a majorannával és a borssal, valamint a fokhagymasóval, időnként kevergetve készre sütjük. ALACSONY HŐFOKON! 
Fogjuk a turmixgépet, belesblöttyintjük a májacskát, összeturmixoljuk. Turmix híjján botmixerrel, vagy végső esetben krumplinyomóval is összetörhetjük. És igazából készen is vagyunk! Én nagyon istennő voltam, és pirítóst készítettem hozzá reggelire :)


A recept Anyaspórol-tól van.

Jó étvágyat, és HAJRÁ MUSTANGS! 

2013. március 23., szombat

Csokidarabos kex

Szűk hónapokat élünk, de édességet ENNI KELL. Hogy egy kedvenc kolléganőmet idézzem: EZ JÁR ;)
Ennek szellemében, a mostani süti egy régi klasszikusom.

Kell hozzá:
  • 12 deka vaj/margarin
  • 1 csomag sütőpor
  • 10 deka cukor
  • 2 egész tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 25 deka liszt
  • 1 tábla tejcsoki (úúútálom az étcsokit, de aki azt szereti, használja nyugodtan)
  • 1 fél üveg mogyoróaroma
  • mandulaforgács
Vajat megplöttyösítjük (megolvasztjuk, de nem folyósra, legyen szilárdabb részei is), kikeverjük a cukrot és az egész tojásokat. Hozzálöttyintjük a vajat, vaníliás cukot, mogyiaromát. Összeelegyítjük, hozzácsapjuk a lisztet, sütőport, apróra vágott csokidarabokat. Ha nem kapunk lágy, de golósítható tésztát, akkor még kínáljuk meg liszttel.
Tepsibe sütőpapírt teszünk, vizes kézzel kis golócskákat készítünk a tésztából, kissé szíjjelnyomkodjuk, belepaccsantjuk a tepsibe. Ha úri kedvünk tartja, tehetünk rá mandulaforgácsokat is.
Előmelegített sütőben 3-as fokozaton kb. 20 percig sütjük. Akkor jó, ha a széle épphogy barnulni kezd.


Jó étvágyat hozzá! Egy pohár tejjel és sütire kent mogyoróvajjal a legjobb ;)

2013. március 2., szombat

Majomkenyér

Az milyen már, hogy az ember lánya 15 éve (!!!!) van együtt valakivel, és a 15. évben tudja meg, hogy mi a zura kedvenc sütije? Asszem erre mondják, hogy néma gyereknek...
No mi is így jártunk. Nézelődtem az egyik kedven gasztroblogomon (csakapuffin), és mit találtam? Gyermekkorunk egyik nagy kedvencét, a majomkenyeret. Nem mellesleg fogalmam sincs, miért ezen a néven fut.. Lényeg a lényeg, ímhol a recept:

Kell hozzá:
  • 25 deka margarin/vaj
  • 15-20 deka porcukor
  • 2 deci víz
  • 5 deka (egy jó púpos evőkanálnyi) kakaópor
  • rum vagy rumaroma
  • 25 deka darált- és "egész" háztartási kex
  • kevés dió
Veszünk egy nagy lábast, a kexek és a dió kivételével mindent beleteszünk, összeolvasztjuk-melegítjük. Igazából jó folyékony csokit készítünk. A kexeket belesblöttyintjük, folpackkal kibélelt őzgerinc-formába pakoljuk, jól lehűtjük.






Ja, és rögtön dupla adagot csináljatok belőle, mert nálunk rekordidő alatt elfogyott egy rúddal :)

A receptért mégeccer köszönet és ezer hála a Csakapuffinnak :)


2013. február 24., vasárnap

Réteges és húsos és finom

Mert húsból sosem elég.. Hiába, húsevők vagyunk. 
Az ebédhez kell:
  • hússzeletek
  • 2 fej hagyma
  • sok gerezd fokhagyma
  • egy kiló krumpli
  • 3 fej parapicsom (lánykori nevén paradicsom)
  • 1 nagy doboz fejföl (fél literes)
  • sooooooooooook sajt
  • besamel mártás
A legjobb ezt cseréptálban vagy Pataki-tálban készíteni. Nekem is van, de nagyon ritkán használom, mert ugye azt előre be kell áztatni, és nekem nem fér be a mosogatóba. A kád meg túl nagy, több köbméter víz elmegy, mire sikerül olyan magasságig feltölteni, hogy "beázódjon" a tál. De ez az én problémám ;) Zománcos  vagy kerámia tepsiben sütöm, abban minden isteni fini lesz és nagyon jól lepirul.
Tepsit kikenjük, alsó rétegnek a nyers krumpliszeleteket helyezzük el, megszórjuk hagymakarikákkal vagy gerezdekkel, fokhagymagerezdekkel (héjastul!!). Pici sóval-borssal megkínáljuk. 
Parapicsomkarikákat teszünk rá.
Megpötyögtetjük tejföllel.
Rápakoljuk a fűszerezett (só, bors) és kiklopfolt hússzeleteket.
Jó vastagon nyakonöntjük besamel mártással (vajat olvaszt, lisztet beleszitál, megpiriít. tejjel felönt, sóz, borsoz, fokhagymáz. reszelt sajtot beledob). 
Sooooooooooooooook sajtot ráreszel.

Sütőbe vele, megsüt, megesz :)





Kukoricás husi

Nálunk ugye örök szerelem a rántott hús. Jöjjön egy újabb változata. 
Kell hozzá:
  • husi
  • só, bors
  • tojás, liszt, zsemlemorzsa
  • fél doboz kukoricakonzerv
  • cayenne bors vagy cajun fűszerkeverék
Husit szeletekre vágjuk, megklopfoljuk. A kukoricát ledaráljuk, összekeverjük a felvert tojással, amibe beletettünk egy csipet cayenne borsot vagy cajun fűszerkeveréket. Husit bepanírozzuk, megsütjük. Eccerű, de naccerű :) Mi rizzsel és párolt kápival ettük.




2013. február 17., vasárnap

Lö franszia hájmálévés

Najó, nemtok franciául, ahogy a címből is látszik. A hagymaleves viszont imádom, úgyhogy következzék is a receptke.

Kell hozzá:
  • 2 szál póréhagyma
  • 3 fej vöröshagyma
  • margarin, olaj
  • kevés liszt
  • 1-2 deci fehérbor
  • 2 húsleves kocka
  • 1 lityi víz
  • só, fehér bors
  • kenyérkocka, reszelt sajt.

Fogjuk a hagymákat, és megkérjük életünk párját, hogy reszelje le. Így egyrészt nem vágjuk el a kezünket, másrészt nem sírjuk ki a szemünket. Szenvedjen ő ;)
Egy fazékban vajat és olajat olvasztunk, rádobjuk a sok sok hagymát. Megsózzuk, fehér borsot pöttyintünk rá, és fedő alatt puhára pároljuk. Nem kell folyamatosan keverni, elég 5-10 percenként ránézni. Ha már nincs alatta zsiradék, de még nem kellően puha, egyszerűen pótoljuk a zsiradékot és tovább pároljuk. Amikor úgy döntöttünk, hogy kellően puha, meghintjük 1 púpos evőkanál liszttel, ippenhogy rápirítjuk. Felöntjük a borral (ha van), a vízzel, belecsobbantjuk a leveskockákat. Jobban hozzáértők és konyhatündéristennők használhatnak levessűrítményt vagy húslevest is, de nekem ilyenem nincs.
Félig lefedve főzögetjük, kóstolgatjuk, amikor úgy döntünk, hogy kész, akkor kész :)
KÉszítünk reeeeeeeeeeeeeeeeeengeteg kenyérkockát, reszelünk egy kevés sajtot. Kimerjük a levest, agyonszórjuk kenyérkockával és reszelt sajttal, majd megesszük.


Jó étvágyat hozzá, és hajrá MUSTANGS ;)

2013. február 10., vasárnap

Csokis-puncsos süti

Valahogy rákaptam a habos-krémes sütik készítésére. Hiába örexem ;)

A tésztához kell:
  • 4 tojássárgája
  • 13 deka margarin
  • 12 deka cukor
  • 10 deka liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 ek kakaópor
  • kevés tej
A habréteghez kell:
  • 4 tojásfehérje
  • 10 deka cukor
  • 5-6 deka reszelt csoki
A krémhez kell:
  • 1 csomag puncs ízű pudingpor
  • 3 deci tej
  • cukor ízlés szerint
  • 15 deka margarin
  • 2 deci Hulala
  • rum aroma
  • esetleg piros ételszínezék (én ezt kihagytam)
A tészta hozzávalóit összekutyuljuk, sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük. A tojásfehérjéket habbá verjük a cukorral együtt, majd beleforgatjuk a csokireszeléket. Ez a trutymót a nyers tésztára kenjük, majd 160 fokon megsütjük.
Amíg sül, elkészítjük a krémet: pudingot (avagy ahogy mi hívjuk, pudlingot) főzünk a tejjel és cukorral plusz a pudilingporral. Megkínáljuk egy kis rumaromával (bátrabbak igazi rummal), langyosra hűtjük. Belekeverjük a margarint, esetleg kevés piros ételfestéket. Ha már teljesen kihűlt, a felvert Hulalát is hozzárforgatjuk.
A közben kihűlt tésztát vízszintesen elfelezzük. Egyik felére rákenjük a krémet, majd rácsúsztatjuk a másik lapot. Egy éjszaka a hűtőben, és már ehető is!

Hátigen, kanállal ettük ki a krémet a tálból. Van ilyen.

Kicsit puha lett a krém, de kit érdekel :D


2013. február 7., csütörtök

Vajkrémes tejszínes csiguci

Fizu előtti nap, nagy dilemma, hogy mit is vacsizzuk - ismerős? No, ez volt nálunk tegnap este. Kicsit agyaltam, és ilyen csiguci lett belőle.

A tésztához kell:
  • 50-60 deka liszt
  • 1 kocka élesztő
  • 15 deka cukor
  • 2 tojássárgája
  • 5 deka margarin
  • tej
A krémhez:
  • 15 deka margain
  • 2 evőkanál cukor
  • esetleg mazsola - nekem nem volt itthon
Az "öntethez":
  • 1 deci tejszín
  • 2 evőkanál cukor
  • icipici fahéj

A tészta hozzávalóiból szép, ruganyos tésztát gyúrunk. Ugyebár ez nekem sose nem jön össze - most is ott álltam 2ségbeesetten, mint egy f.... fiatal borjú (;D), és sápítoztam, hogy "ez nem áll össze, ez nem áll össze, manó segíts!". Erre életem párája rezignáltan gyúrt rajta négyet-ötöt, és készen is volt a tészta. Hiába, egy zseni az uram ;)
Nos, ha sikerült csodálatos tésztát készítenünk, letakarva hagyjuk kelni. Közben kikeverjük a vajkrémet: puha vajat kikeverjük a cukorral, ha van mazsolánk, azt is beletesszük.
Fél óra után ránézünk a tésztára, és esetemben megint jött a sápítozás, hogy "ez nem kelt meg, ez nem kelt meg". Mire a család zsenije ismét nyugizott, hogy majd megkel a sütőben. Ezt tudomásul véve szépen (már amennyire sikerül ugye) kinyújtjuk a tésztát, megkenjük a vajkrémmel, feltekerjük, vastag csigukra vágjuk.
Egy sütőformát kikenünk margarinnal, megszórjuk cukorral. Belesorakoztatjuk csóré csigáinkat, még hagyjuk kicsit kelni, hátha megnőnek.
Előmelegített tepsibe nyomjuk, kb. 20 perc sütés után meglocsizzuk az öntettel, majd készre sütjük. Íme az eredmény:



Zuramnak természetesen megint igaza volt, megnőtt a csiguk. Nagyon veszélyes kaja, eteti magát piszkosul! (Majdnem annyira veszélyes, mint a legendás fahéjas-málnás vodkám, de erről majd egy későbbi bejegyzésben).

Jó étvágyat hozzá, és HAJRÁ MUSTANGS!



2013. február 6., szerda

Ázsiai serpenyős husi

A délies ízek után utazzunk kicsit távolabbra, mondjuk Ázsiába? A következőket szedjük össze hozzá:
  • sertéscomb
  • 2-3 szem répa
  • Kotányi Ázsia serpenyős wok fűszerkeverék
  • méz
  • só, bors
  • mazsola
  • tej, tejszín esetleg tejföl
Husit és répát vékony csíkokra vágjuk, husit sózzuk-borsozzuk. A répát olaj és vaj keverékén karamellizáljuk, majd odébb tuszkoljuk a serpenyőben. Husit mellé pakoljuk, mézzel megkínájuk, lepirítjuk. 


Megszórjuk a fűszerkeverékkel, felöntjük tejjel, és puhára pároljuk. Ha túl hígra sikerült, tejföllel sűrítjük, ha túl sűrű lett, egy kis tejszín csodákra képes. Mielőtt késznek nyilvánítanánk, adjuk hozzá egy marék mazsolát is, és még pár percig rotyogtassuk.


Mi rizzsel ettük.



2013. február 4., hétfő

Délies ízek

Ezzel még nem dicsekedtem, de drága egyetlen nővéremtől a kövi könyvet kaptam karira (figyeltétek a négyes alliterációt?):


Jelzem, imádom, tesó! A True Blood-ot alapból, a déli akcentot simán, tehát beletaláltál! Nem mondom, hogy mindent meg fogok főzni belőle, de a mai ebéd ennek köszönhető. A reci eredetiben:


Kissé szabadon fordítva én a MENNYEI PECSENYE nevet adtam neki. Lássunk is hozzá:

Sertéscombot vékonyra vágjuk, kiklopfoljuk, és jó bőségesen megszórjuk Cajun fűszerkeverékkel, (A könyv sót, borsot és cayenne borsot ír, de ez utóbbi nem volt itthon) majd belisztezzük. Még Nigellától loptam azt a fantasztikus ötletet, hogy egy uzsis zacsiba lisztet szórunk, és abba tesszük egyenként a hússzeleteket, és úgy rázzuk össze. Nem kell mosogatni, kezet mosni. Egy tepsit kivajazunk, eltesszük az útból.
A husiszeleteket vaj és olaj (esetünkben korábbról maradt sonkazsír) keverékén barnára pirítjuk, a kivajazott tepsibe pakolgatjuk. Meghámozunk 3 répát, és nyolcadokba vagy ízlés szerint kisebbre-nagyobbra vágva a husit tetejére pakoljuk.
A maradék zsiradékon megpárolunk egy fej apróra vágott hagymát, majd legalább 4 duci gerezd lereszelt fokhajmával is megkínáljuk. Amint érezzük a fokhajma illatát, azonnal felöntjük 3 deci marhahús alaplével. Mivel én nem vagyok konyhafőnök, nekem nincs ilyen a fagyban, ezért nemes egyszerűséggel 3 deci langyos vízben feloldottam 2 marhahús leveskockát. 
Picit összeforraljuk, majd belelöttyintünk 3 deci barna, hangsúlyozom BARNA SÖRt és 2-3 szem babérlevelet. Párat keverünk rajta, majd nemes egyszerűséggel ráborítjuk a répás husira. Ha ránézésre kevésnek tűnik a lé, megkínálhatjuk még egy kis sörrel, az nem fog neki ártani.
Nos, igazából innentől nem sok dolgunk van vele. Lefedjük a tepsit, 4-es fokozaton 30 percig sütjük, majd utána 2-es fokozaton még jó egy órát. Közben vajas főtt krumplit készítünk.
Amint úgy érezzük, hogy kész a husi, kiszedjük.


10 perc pihentetés után már ehetjük is:


Valami hihetetlen finom, lehetetlen elrontani, mert túl nem lehet sütni, a fűszerezést el nem lehet rontani.

Jó étvágyat hozzá, és persze HAJRÁ MUSTANGS, mert az idei Aréna focin, 5-ik helyezést értek el a fiúk ;)