2015. december 13., vasárnap

Házi karamellás-almás vaníliapuding

Valami nagyon menőt szerettem volna készíteni, így vasárnapra. Elvégre jövő héten van idén az utolsó munkahét, meg kell ünnepelni, nem igaz? Mondom magamnak, készítsünk egy kis tésztakosárkába töltött vaníliapudingot, a tetejére meg tegyünk ízlésesen egy kis karamellás almát. Mert volt pár feldolgozásra váró alma (azaz már töttyedtecske, de kidobni nem akartam), a mélyhűtőben leveles tészta, összedobom seperc alatt, nem?
Hátnem. A tésztát nem sikerült kellően kinyújtani (én voltam a hülye, nem szóltam az uramnak, hogy segítsen), a netről lelesett módon nem sikerült kosárkát készíteni, a puding folyós lett, az alma meg túl karamellás. Vagyis minden pöpec lett.
De ugyebár fel nem adjuk, ételt ki nem dobunk, ilyenkor kell kreatívnak lenni. Ebből született meg az amúgy isteni finom házi karamellás-almás vaníliapuding.

Kell hozzá:

  • 6 deci tej
  • cukor ízlés szerint a pudinghoz
  • 1 ek vaj
  • 2 csomag vaníliáscukor
  • 2 ek liszt
  • 1 csomag mélyhűtött leveles tészta
  • 2 alma, pici citromlé
  • 6-8 ek cukor és egy kis kanál vaj a karamellhez
A mélyhűtött tésztát kiengedjük, kinyújtjuk, kockákra vágjuk. A muffinsütőt pofára borítjuk, bekenjük vajjal a formák külsejét, rácuppantjuk a tésztakockákat, becsusszantjuk az előmelegített sütőbe, és addig sütjük, amíg enyhén barna nem lesz. Kiszedjük, meghűtjük. Optimális esetben ez szép tésztakosárkákat eredményezne - jelen esetben ronda izék lettek.

Almákat meghámozzuk, pici kockákra vágjuk, citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. 

A karamellt elkészítjük (cukor be a serpenyőbe, kis lángon elaggódik). Amikor a kívánt barnaságot elérte, belecsusszantjuk a kis kanál vajat, majd az almakockákat. Megkeverjük, hagyjuk rotyogni.

A pudinghoz összekeverjük a tejet, cukrokat, tisztet, vajat. Alacsony lángon összefőzzük, hagyjuk hűlni.

No, és itt láttam, hogy ugye az egyik folyik, a másik túl karamellás, ergo nemes egyszerűséggel összekevertem a karamellás almát a pudinggal. Néha megkevergettem, hagytam meghűlni. Elővettem az üvegedénykéimet, megtöltöttem a pudinggal, a ronda tésztaizéket meg belenyomtam.

Szerintem pofás lett. És finom. Bár nekem túl édes :)



Jó étvágyat hozzá!




2015. október 4., vasárnap

Krumplis zelleres tejszínes csoda

Hóvége, hétvége. Ráadásul ősz. Ilyenkor jön el nálunk többek között a húsleves ideje. Amit szigorúan a férjuram főz, én max. a keze alá dolgozok. De most nem a húsleves receptje következik, hanem az ahhoz vásárolt zeller maradékának felhasználása. Köretté, vagy akár magában főétellé (egy kis salival pölö).

Kell hozzá:
  • fél fej (vagy gumó? hogy is kell hívni?) zeller - kb. fél kiló
  • ugyanennyi, kb. fél kiló krumpedli
  • 2 deci tejszín
  • só, bors, kakukkfű, bazsalikom
  • ízlés szerinti ízű és mennyiségű sajt
  • pici vaj
Fogunk egy tepsit/edényt/tortaformát, és kivajazzuk. A zellert és a krumpedlit egyenlő nagyságú szeletkékre vágjuk, belecsappintjuk az edénybe. Megsózzuk, borsozzuk, kakukkfüvezzük (milyen szó ez már), bazsalikomozzuk (ez se sokkal jobb). Nyakon öntjük a tejszínnel, a fele sajtot rátesszük. 
Két kézzel összetutymákoljuk a zöldségeket, hogy mindenhol sajtos és tejszínes és fűszeres legyen. Lefedjük alufóliával, bekísérjük az előmelegített sütőbe.
3-as fokozaton kb. 45 percig sütjük, kiszedjük, lehámozzuk az alufóliát, és rányomatjuk a maradék sajtot. Vissza vele a sütőbe, a kíván pirosodásig. Nálam ez fél óra volt.
Ahogy látszik, nem adtam meg pontos sajtmennyiségeket és típusokat. Ez mindenkinek saját ízlése és pénztárcája szerint megy. Nálunk hóvége van, tehát feláldoztam a két kis mozarella golyót (összesen 30 deka) és a reggelről maradt fokhagymás brie-t. Cheddar vagy parmezán sajttal gondolom fényévekkel más ízű, de nekünk ez volt, és ISTENI FINOM LETT!!!



Jó étvágyat hozzá!

2015. szeptember 19., szombat

Házi müzli szelet

Müzliszelet. Az a nyúlós, édes izé, ami elvileg egészséges. Ja. Amíg meg nem nézed, hogy mi minden van benne. Olvastam itt, olvastam ott, próbálgattam, kóstolgattam, és a következő receptet tudtam összehozni.

Kell hozzá:
  • 2 alma
  • 1 banán
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 2 bögre zabpehely
  • 1 tk fahéj
  • 1 marék mazsola
  • 1 bögre kókuszreszelék
  • 1 evőkanál lenmag
  • 20 deka diákcsemege (vagy mandula, dió, kinek mi a kedvence)
Lényegesen könnyebb az elkészítése a cuccnak, ha van egy jó kis robotgépünk, ami elvégzi helyettünk a piszkos munkát. Ellenkező esetben egy férj, gyerek, serpa segítsége jól jön.
A zabpehelyből félreteszünk egy-két evőkanálnyit, a többi ledaráljuk, belecsappintjuk egy mély keverőtálba.
A diákcsemegét száraz serpenyőben megpirítjuk, majd egy maréknyit félreteszünk, és a többit durvára felvágjuk. Mehetnek belel a tálba.
Beleszórjuk a maradék zabpelyhet, a kókuszreszeléket, a mazsolát, fahéjat, szódabikarbónát, lenmagot.
A banánt meghámozzuk, belekarikázzuk a robotgépbe. Az almákat NEM hámozzuk meg, szépen belekockázzuk a banán mellé (a magházat természetesen nem). Jól összeturmixoljuk, belecsappantjuk a keverőtálba. Összetrutyizzuk, hagyjuk picit állni. 
Eközben belemelegítjük a sütőt, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A masszát beleszerencsétlenkedjük a tepsibe. Szépen belevágjuk SÜTÉS ELŐTT a leendő szeleteket. Azért most, mert sütés után csak rá kell erősíteni ezekre a segédvonalakra, és készen is lesz a nasi.
Betesszük a sütőbe, kb. 1 órát sütjük, amíg a számunka kedvező állagot el nem éri. Nekem a még picit nyúlós a kedvenc, nem szeretem agyonsütve.

És igen, nincs benne külön cukor. A gyümölcsök cukortartalma bőven elég. Aki édesszájú, természetesen tehet hozzá cukrot, mézet, juharszirupot, xilitet. Az extrán édesszájúak tehetnek rá csokibevonatot is, de akkor már minden, csak nem egészséges :)
Szerintem fényévekkel jobb a boltinál, olcsóbb, és olyan ízű lesz, amit mi akarunk. Lehet készíteni körtével, kávéval, szőlővel, fügével, bármilyen nekünk tetsző variációban.

Ennyi kell hozzá összesen!



Nyami és nyami
 Jó étvágyat hozzá!

Zöldborsóleves, ami "olyan, mint az igazi"

Leves, ami borsó. Jön a hideg, az ősz, aztán a tél, ergo itt a leves időszak. Az örök favorit a húsleves, de ezt az uram főzi. Ezen kívül már tudok karfiollevest, zöldséglevest és sajtlevest. Nos, innentől felírhatom a listára a zöldborsólevest is.

Kell hozzá:
  • 1 fej hagyma
  • fél kiló zöldborsó (részemről fagyasztott, de akinek van friss, azzal persze egészen isteni íze lesz)
  • 6-8 szál sárgarépa (igen, ennyi)
  • 2 szál fehérrépa/petrezselyemgyökér
  • 1-2 leveskocka
  • 1 ek pirospaprika
  • 3 ek liszt (teljes kiőrlésű vagy fehér, ki mit szeret)
  • 2 liter víz
Répát meghámozzuk, felkarikázzuk. Fehérrépát meghámozzuk, kettőbe vágjuk. Hagyma külső héját leszedjük.
Lábosban egy kis zsiradékon (vaj) megpirítjuk a sárgarépát, rácsappintjuk a gyökeret (nem a munkahelyit, a hámozott fehéret), a hagymát. Kevergetjük, fedő alatt félpuhára pároljuk. 
Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával és a liszttel, elkeverjük. 
Felöntjük a vízzel, hozzácsapjuk a leveskockákat.
Puhulásig főzzük, időnként megkeverjük. Lévén fagyasztott borsó, a végén hozzátesszük, picit rottyantunk rajta.
És ennyi. Olyan finom, mint gyerekkoromban. Ha tudtam volna, hogy ilyen egyszerű, már ezt is főzném évek óta. Na de majd mostantól! :)



Jó étvágyat hozzá!

2015. szeptember 6., vasárnap

Spagetti Carbonara

Amikor elkezd főzögetni először az ember lánya, mit tud készíteni? Virslit, teát, tojást. Majd innen egy lépés a zacskós leves. Majd a zacskós szószok. Pölö a bolognai meg a carbonara. Ez utóbbit évtizedekig porból ettem, és meg voltam győződve arról, hogy ez az igazi, a tejszínes cucc. Nos, egy kis kutakodás a neten, és koppantam, mint az állam béremeléskor. Mert ennek a poros cumónak természetesen köze nincs az originálhoz. Következzék az eredetire a porosnál jobban hajazó változat.

Kell hozzá:
  • spagetti (ki hinné..)
  • aszalt paradicsom
  • szalonnakockák
  • tojássárgája
Spagettit feltesszük főni (én nem szeretem al dente, nekem főjjön meg az a tészta rendesen!!), eközben a szalonnakockákat elkezdjük egy nagyobb serpenyőben pirítani. Amint ízlésünk szerint megpirult (én speciel szinte égetten szeretem), rádobjuk a felpicikockázott parapicsát, összemelegítjük. 
Eközben megfőtt a tészta, leszűrjük. Megvárjuk míg minden márnemtűzforródemégnemislangyos. Összeforgatjuk a tésztát a parapicsás szalonnával. Borsozzuk, esetleg sózzuk. Rácsappintjuk a tojássárgákat, és összeforgatjuk. Nem, nem lesz bajunk a nyers tojássárgájától, mert a márnemtűzforródemégnemislangyos cucc miatt effektíve megfő, szépen összefogja a tésztát.
És már kész is, ehetjük! 




Részemről nem tudok eleget enni belőle :-/

Pite ami almás

Almás pite. Az örök klasszikus. Amit soha nem tudsz úgy elkészíteni, mint anyukád/nagymamád/dédid. Szerintem az enyém sincs az ő sütijük közelében, de ez van. Nekünk ízlett ;)

Kell hozzá:
  • 30 deka rétesliszt
  • 10 deka finomliszt
  • 15-20 deka vaj
  • 6 ek cukor
  • 1 csipet só
  • szódabikarbóna
  • 2 ek görög joghurt vagy tejföl
  • 2 tojássárgája
  • 4-5 alma
  • mézeskalács fűszerkeverék
  • citromlé
Tésztát összegyúrjuk: lisztek, tojássárgáják, puha vaj, só, 2 ek cukor, szódabikarbóna, joghurt, cukor. Betesszük picit pihenkélni a hűtőbe.
Almákat meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Megcukrozzuk, megfűszerezzük, citromlével meglöttyintjük. Hagyjuk picit állni, amíg levet ereszt. 
Tésztát kivesszük a hűtőből, kettészedjük, kinyújtjuk tepsi nagyságúra (kis tepsinyi lesz belőle). Kikent-lisztezett tepsibe tesszük az egyik tésztát, rácsappintjuk a kicsavart (szó szerint) almát. Másik tésztát a tetejére, a széleket összecsippentjük. Tojássárgával megkenjük, a tetejét megszurkáljuk villával.
Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.



Részemről tápiókapudinggal ettem, mert az finom és egészséges és volt a hűtőben :)

2015. augusztus 20., csütörtök

Egészséges amerikai palacsinta

Tudom, már a cím is kész paradox(on), mert ugye miféle palacsinta lehet egészséges, ami ráadásul amerikai is? Meg amúgy is, minek az amerikai palacsinta, amikor az életidegen, mert pufi, kicsi, nem tölthető, ellentétben az európaival, ami ugye jó vékony, nagy, tölthető, feltekerhető, megsüthető stb.
No csak azért, mert ugye mindent ki kell eccer próbálni. Hát ez olyan jó próba lett, hogy azóta is szerepel "a listán" (ez azon ételek listája, amit rendszeresen kér az uram).

Kell hozzá:
  • 1 tojás
  • 1 ek görög joghurt
  • 3 ek zabliszt (darált zabpehely)
  • cukor ízlés szerint
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • ízlés szerint fahéj, kókuszreszelék
  • esetleg tej
Elkészítése rohadt eccerű: Minden hozzávalót bezuttyintunk egy tálba, és összekeverjük. Jó sűrű palacsintatésztát kell kapnunk, inkább pudingba hajlót. Picit hagyjuk állni, hogy a zab megduzzadjon.
Egy serpenyőt előmelegítünk, ha nem kerámia, akkor teszünk bele egy pici vajat (vagy kókuszolajat ha nagyon egészségesek vagyunk). Egy evőkanál tésztát beleteszünk, ebből lesz egy palacsinta. A tészta kicsit megnő, de egy átlagos serpenyőbe 2-3 db belefér. 
1-2 perc után megforgatjuk (nekem 2 spatula kellett hozzá, de ki mennyire ügyes), másik oldalt is megsütjük, majd tálaljuk.
Önthetünk rá juharszirupot (maradva az amerikai vonalnál), lekvárt, csokiszószt, sodót, porcukrot, tehetünk mellé friss gyümölcsöt  - ízlés és kísérletezés dolga :)



Jó étvágyat hozzá!

Tápiókapuding

Tápióka. Az amerikai filmekben szoktak mindig tápiókapudingot enni, onnan ismerem. Mi amúgy nagy édességkedvelők vagyunk, és ezt nehéz összehozni a diétával. Nos, ez a recept se a diétásságáról híres, mert ugye kell bele cukor meg tojás, de legalább liszt nincs benne :)

Kell hozzá:
  • 4 evőkanál tápiókagyöngy (Herbáriában lehet venni, fél kiló 7-800 Ft. Igen, drágának tűnik, de nagyon kevés kell belőle, ergo sokáig elég, ergo nem is drága XD)
  • 2 tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 deci tej (kókusztejjel még jobb)
  • cukor ízlés szerint
Az elkészítése pofonegyszerű. A gyöngyöket beáztatjuk (edénybe tesszük, kb. 1 centivel fedje el a víz) legalább fél órára. Ha jól megszívta magát a folyadékkal, akkor feltesszük forrni a tejet. Közben a cukrokat a tojássárgákkal fehéredésig keverjük. 
A felforrt tejbe belecsusszantjuk a gyöngyöcskéket, kevergetve főzzük, amíg el nem éri a híg pudingállagot. Ekkor beleszenvedjük a cukros nyenyőt, tovább főzzük. Amikor kellően besűrűsödött, leszedjük a tűzről és hagyjuk picit hűlni.
Eközben a tojásfehérjéket habbá verjük. Beleforgatjuk a mondjuk langyos pudingba. Tálkákba tesszük, hűtőbe rakjuk.
Nagyon eteti magát, de mivel liszt nincs benne, és a habtól könnyű, levegős is lesz, nem fogjuk úgy érezni, hogy megül a pociban.



Jó étvágyat hozzá!

2015. augusztus 4., kedd

Maradékból finomat!

Mindenkinek van olyan, hogy marad tegnapról egy kis ez és az, de nem akarja kidobni, ugye? Én legalábbis nagyon nehezen dobok ki kaját, elvégre "Afrikában éheznek a gyerekek" (nektek is mindig ezt mondták gyerekkorotokban?), és nem pazarlunk amúgy sem! A következő kajci a maradék felhasználásáról szól, és keményen szembeköpi a "krumplit nem eszek hús mellé" filozófiát, de ugye van a filozófia, meg van a hóvége.

Kell hozzá:
  • pár szem krumpli
  • maradék húsos szósz (jelen esetben bolognai, de ugyanilyen jó hozzá szerintem a pöri is)
  • sajt

Krumplit meghámoz, félbevág, sütőbe becsappint, félig megsüt. Sütőből kivesz, a krumpli közepét kiváj, ebbe belepakol a szószt. Sajtot a trutyi tetejére. Be a sütőbe, készre süt. Savanyúval megesz :)


Egyszerű, finom, laktató, költséghatékony. Mi kell még? :)

Jó étvágyat hozzá!

Brokkolis csirkemell

Ahogy örexem, elkezdtem egészségese(bbe)n főzni. Igyexem kerülni a húst krumplival, jógázom satöbbi. Drága férjuram eddig jól viseli a módosított kajákat, jöjjön az egyik új kedvenc.

Kell hozzá:
  • csirkemell
  • egy fej brokkoli
  • sajt
  • fűszerek (só, bors, esetleg gulyáskrém vagy pizzakrém vagy pirosarany)
  • joghurt (gorog)
Csirkemellet darabokra vágjuk (vastagabb szeletekre), sózzuk, borsozzuk. Joghurtot (ki mennyit szeret, én ráöntöttem majdnem fél lityit) kikeverjük az esetleges további fűszerekkel (ki mit szeret, én gulyáskrémet nyomtam bele). Brokkolit szétszedjük kisebb rózsákra, enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
Tepsit kikenjük, ráfektetjük a husiszeleteket, rácsappintjuk a brokkolikat, nyakonöntjük a joghurtos nyenyővel. Jóóó sok sajtot reszelünk rá, alufólia alatt megsütjük, majd fólia nélkül megpirítjuk.




Akiknek nem elég hozzá a saláta/savanyúság, nyugodtan egye hozzá a krumplit, rizst, kölest, hajdinát :) Jó étvágyat hozzá!

Savanyú a ...

Csirkecomb. Sütve. Van is ennél jobb? Biztos, de mi szeretjük nagyon. Amikor már kezd elegem lenni, hogy mindig ugyanolyan ízű lesz, akkor (ki hinné?) teszek egy kis csavart a megszokott fűszerezésbe. Jelen esetben ez citrom. Igen, citrom. Nem, nem olyan vészes, mint amilyennek elsőre hangzik.

Kell hozzá:
  • csirkecomb
  • citrom
  • só, bors
  • a tepsi kikenéséhez zsiradék
Ennél eccerűbb nem is lehetne: comb besóz, beborsoz, citrom felkarikáz. Tepsi kiken, Citromkarikák a tepsibe betesz, rájuk a pipicombik. Alufóliával lefed, megsüt és a végén fólia nélkül rápirít. 


Jó étvágyat hozzá!

2015. április 18., szombat

Musz(k)aka és ratattűjj

"Muszkaka? Az meg mi?" - idézet a fantasztikus magyar című Bazi nagy görög lagzi című filmből. Természetesen nem muszkaka, hanem muszaka. Görög kaja. Darált húsos rakott zöldséges izé. Nos, én kihagytam a husit, mert zöldséges napot tartok. Íme a recepice.

  • 2 padlizsán
  • 2-4 cukkini (ízlés szerint)
  • 3 paradicsom
  • kb. fél kiló krumpli
  • 2 fej hagyma
  • só, bors
  • musz(k)aka fűszerkeverék (ha nincs, akkor babérlevél, szegfűszeg, szegfűbors, kakukkfű, fahéj)
  • sajt
Feltesszük a krumplit főni, a padlizsán és a cukkini felét felkockázzuk a parival és a hagymával együtt. A maradék padlizsánt és cukkinit felkarikázzuk, sütőben megsütjük.
Eközben kevés olajon megpároljuk a hagymát, megsózzuk-borsozzuk. Ha megpárolódott, rácsappintjuk a felkockázott zöldségeket, meglöttyintjük vízzel, megszórjuk a fűszerekkel. Félig letakarva jó sűrűre főzzük. Ha jobban belegondolok, ezzel kész is a ratatouille (ratatűjj). Nohát, 2 in 1 receptet hoztam össze!
Szóval. A megfőtt krumplikat felkarikázzuk, sütőedényt kivajazzuk, és elkezdünk rétegezni. Legalulra kerül egy réteg krumplit, rászórjuk a sült zöldségek felét, majd a főtt zöldségek felét. Krumpli, sült zöldség, főtt zöldség. Sütőbe betol, megsüt. Amikor megsültnek nyilvánítottuk, akkor reszelhetünk még rá sajtot és azt is rápirítjuk.













Jó étvágyat!

2015. április 5., vasárnap

Azannya csak nem lazannya?!

Elnézést a címért :) Lazannya, avagy eredeti nevén Lasagne. Garfield kedvenc étele ugyebár. Nos, macska nem vagyok, de azért én is szeretem ezt a jó kis olaszos tésztafélét. Lássunk is hozzá. Mire lesz szükségünk?
  • lasagne tészta (nekem egy fél kilós fogyott el)
  • darált hús (jelen esetben 60 deka)
  • só, bors
  • bolognai szósz (üveges, tasakos, házilag főzött - tök mind1)
  • zöldségkeverék (mélyhűtött, mert lusta vagyok)
  • tejföl
  • irdatlan mennyiségű sajt (fél kiló...)
Feltesszük főni a tésztavizet, amint forr, beledobálgatjuk a tésztákat, és félpuhára főzzük. Közben elkészítjük a bolognait: hős megpirít, szósszal felönt, fagyasztott zöldség beletesz.


Fogjuk a tepsit, kibéleljük a tésztával.


Megkínáljuk a szósz felével, megpöttyözzük tejföllel.


Betakarjuk tésztával, megint egy adag szósz, megint tészta satöbbi. Amíg tartanak a hozzávalók. A tetejére ráreszeljük a temérdek sajtot.


Becsappintjuk a sütőbe, megsütjük.


Megesszük :)


2015. február 22., vasárnap

Régi mániám, végighajtani a Stefánián...

...egy fess fiákkkeren, és a blablabla virág terem. Vagymi :) Aki tudja a teljes szöveget, ne fogja vissza magát, énekeljen nyugodtan. De közben főzzünk is. A mai étel: Pisti szelet. Avagy Stefán(ia). Ezt se készítettem eddig, pedig gyerekként imádtam, és sose értettem, hogyan kerül bele a tojás. Nyersen beleütik? De akkor hogy lesz ilyen formás? Miért nem folyik szét? A megoldás persze ennél sokkal eccerűbb :)

Kell hozzá:
  • darált hús
  • tojás
  • fűszerek: só, bors, pirospaprika, fokhagymakrém, ételízesítő
  • zsemlemorzsa és/vagy zabpehely
  • pici vaj
  • szalonnya
Fogjuk a formáinkat, kikenjük vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával. A darált húst (jelen esetben kb. 1 kilót) fasírttá alkotjuk: belecsappintunk 2 tojást, a fűszereket. Annyi morzsát és/vagy pelyhet teszünk hozzá, hogy fasírtnak nézzen ki. Tehát ne essen szét, de ne is legyen túl kemény. 
Ehhez a húsmennyiséghez megfőzünk 4 tojást. Lehűtjük, meghámozzuk, félbevágjuk. Lehetőleg hosszában, mert úgy lesz szép. 
Fogjuk a formát, az aljára belesimogatunk egy réteg husit, rápakoljuk a félbevágott tojikat. Nekem 4 fél fért egymás mellé, dehát ugye formája válogatja. Rásimítunk egy másik réteg husit, majd jó vékony szalonnyaszeletekkel beborítjuk. 
Tepsibe vele, közepes lángon megsütjük. Mi jó egy órát sütjük, de mi jó ropogósan szeretjük a szalonnyát.


sütésre készen

megsülten

evésre készen


Jó étvágyat hozzá!


2015. február 7., szombat

Elronthatatlan, egyszerű, finom: Zöldborsós tokány

Tokány. Igazából csak egy pöri, zöldséggel. Esetünkben zöldborsóval. Akkor miért nem főztem eddig? Mert azt hittem, borzasztó bonyolult. Jah. Francokat.

Kell hozzá:
  • hús
  • liszt
  • vaj, olaj
  • só, bors, pirospaprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • sűrített paradicsom
  • víz
  • 1 üveg zöldborsó konzerv
Fogjuk a husit, szeletekre vágjuk, kikalapájuk, sózzuk, borsozzuk. Egy uzsis zacsiba lisztet teszünk, a husiszeleteket egyenként beletesszük, meglisztezzük. 
Egy edényben (nekem fazekam volt, de ki miben szeret főzni) olajat és vajat melegítünk, majd a hússzeletek mindkét oldalát barnára pirítjuk. Mondhatnám well-done steak-et készítünk, de én személy szerint azt nem eszem meg, mert nem szeretem a nyers húst. De ez mellékvágány, térjünk vissza a tokányhoz.
A husik visszamaradt zsiradékára rácsappantjuk a lereszelt fokhagymát, azonnal lehúzzuk a tűzről, meghintjük pirospaprikával, rálöttyintjük a sűrített paradicsomot (végszükség esetén lehet ketchup is). Felöntjük vízzel, visszaszendvejük bele a husikat. Ha ránézésre kevés a víz, még öntünk hozzá. Fedőt neki, és hagyjuk főni a legalacsonyabb lángon, amíg a hús meg nem puhul. Ekkor belepakoljuk a zöldborsót, ami ugye már puha, rottyantunk rajta egyet, és már kész is. Mi tésztával ettük.

U.i.: a fődögélés alatt semmi dolgunk, ha esetleg kevésnek találjuk rajta a vizet, még adhatunk hozzá. Én jó sok szaftot készítettem, mert az úgy jóóóóó ;)


Röhejesen egyszerű karfiolleves

Leves. Imádom. Főleg télen. Viszont nem túl sok fajta levest tudok főzni. Télen a húsleves az igazi, de annak az uram a mestere, tehát hozzá se fogok. De mégis. Kéne valami leves. Legyen karfiol, az finom. De még sose főztem. Naés?!

Kell hozzá:

  • 1 fej karfiol
  • 3-4 szem krumpli
  • víz
  • esetleg leveskocka
  • tejföl
  • liszt
Jaja, ennyi kell hozzá összesen. Fogjuk a krumpedliket, meghámozzuk, felkockázzuk, kevés sós hideg vízben feltesszük főzni. (Ha teszünk hozzá leveskockát, akkor ezt vegyük figyelembe a sózásnál!!!) 
A karfiolt félbevágjuk, a rózsákat szépen leszedegetjük. Igyekezzünk egyforma kis virágocskákat alkotni. Amint ezzel megvagyunk, rácsappintjuk a krumplira, felöntjük annyi vízzel, amennyi szerintünk kell hozzá. De legalább lepje el!
Tartaléklángon főzzük, néha megnézzük, hogy megpuhult-e. Ha igen, a tejfölt és a lisztet kikeverjük, behabarjuk a levest.

U.i.: ha tudtam volna, hogy ilyen egyszerű, már régen megcsináltam volna. Komolyan, elronthatatlan. Max elsózható. Ami nekem majdnem sikerült.