2013. szeptember 28., szombat

Turbó gesztipüre

Gesztipüre, avagy hivatalos nevén gesztenyepüre. Gyermekkorom egyik nagy kedvence, a sarokház mellett (ez ugyebár tejszínhabbal beborított tortaszelet volt, de kit érdekelt akkor ez a csalás?). Most nem a normál gesztipüre következik, hanem egy kicsit luxusosabb kivitelű. Kell hozzá:
  • babapiskóta
  • tej
  • kávé
  • vaníliás cukor
  • fagyasztott gesztipüre
  • 400 ml Hulala
  • 1,5 tábla tejcsoki
Tejet-kávét-vaníliáscucut összekeverjük, ebben megmártjuk a babapiskótát. A mártott cumót bepakoljuk egy edény aljába, majd ráreszeljük a kiolvadt gesztipürét. Csokit megolvasztjuk, a felével megpötyögtetjük a gesztipürét. Hulalát kemény habbá verjük, rápakolgatjuk a pürére. A maradék csokival úri kedvünk szerint megdíszitjük a habot, majd behűtőzzük. Másnap kajcsizunk belőle. 




Asszem kicsit sok habot tettem rá, és nem vártam eleget tálalás előtt, de ez van :)



Jó étvágyat hozzá!

Martina kakaós-meggyes sütije

Mi Baráth-lányok nagy receptgyűjtők vagyunk. Drága nővérem szinte naponta süt, én többnyire 7végén. És ezek közül is viszonylag kevés jut el a blogig, mert többnyire ugyanazokat sütöm. Hiába, ami jó az jó, minek cifrázni :) Éppen ezért van ilyen kevéske receptem a blogon, de amint megnyerem a lottó 5öst, ígérem, naponta sütök és teszek fel recepteket. No de addig is, feltúrtam a receptjeimet, és íme, ezennel világhíressé teszem Martina kolléganőmet :)

Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 25 deka porcukor
  • fél csomag sütőpor
  • 8 ek hideg víz
  • 2 ek kakaópor
  • 4 ek liszt
  • 1 üveg meggybefőtt vagy 20 deka magozott meggy
Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket 4 ek hideg vízzel és 5 deka (1 púpos evőkanál) porcukorral felverjük. Illetve a robotgép végzi el a munkát, mi eközben kikeverjük a tojisárgákat a maradék porcukorral és vízzel, majd a száraz anyagokat is hozzákeverjük. Beleforgatjuk a tojihabot, sütőpapírral kibélelt formába öntjük, majd beledobáljuk a meggyeket. 200 fokon 20-30 percig sütjük, majd szépen belakmározunk belőle :)




A receptért kismillió köszönetem Pápis Martinának, az Öntöde királynőjének XD

2013. szeptember 8., vasárnap

Az én déli tésztám

Mármint úgy déli, hogy dél-amerikai szerű, de lehet enni délben is, értitek :) Mi ugyebár mindenek vagyunk, csak vegák nem, de ez most szinte hús nélküli lett. Ilyen is kell néha ;)

Kell hozzá:
  • tészta
  • 1 doboz fehérbab konzerv
  • 1 doboz hámozott paradicsom konzerv
  • kevés szalonna - vegáknak persze ez nem kötelező
  • 2 db sárgarépa
  • 1 kis zeller
  • 1 fej hagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • 5-10 deka sajt
  • só, bors, cajun fűszerkeverék, rozmaring


Tésztát megfőzzük, félretesszük. 
Zöldségeket meghámozzuk, vékonyra (avagy "zsülienre") vágjuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. Szalonnát picire vagdossuk, pörcre pirítjuk, kiszedjük az edényből. Ugyanezen a zsíron, vagy a vegák kevés olajon fedő alatt puhára pároljuk a zöldségeket, ha gondoljuk pár kanál húslevest is tehetünk rá, de ez ízlés dolga. Ha megpuhult, belesblöttiynjük a konzerveket, a sajtot, megfűszerezzük, majd alacsony lángon készre főzzük. Tésztára halmozzuk, megkínáljuk egy kis pörccel és sajttal, és már ehetjük is.





Jó étvágyat, és mivel elindult az NFL, HAJRÁ PACKERS! ;)

2013. szeptember 7., szombat

CSÁP

A recept annyira egyszerű, hogy felvezetést nem is érdemel :) Kell hozzá:

  • 5 tojás
  • 4 ek liszt
  • 1 ek kakaópor
  • 5 ek cukor
  • sütőpor vagy szódabikarbóna
  • 1 zacskó puncsos pudingpor
  • 4-5 deci tej
  • 10 deka áfonya
Először is sütünk egy 5 tojásos kakaós piskótát: tojássárgája felver a cukorral, majd a liszttel, szódabikarbónával, kakaóval végül a felvert tojáshabbal. Kikent formában megsütjük, hagyjuk hűlni.
Eközben a pudingot megfőzzük (a zacskón szereplő leírás szerint XD). Amint meghűlögettek, jön a komoly munka: puding rápakol a tésztára, abba enyhén belenyomkod az áfonyát, majd hűtőbe tesz, később megesz :)







Ja, és hogy miért CSÁP? Hát mert CSokis-Áfonyás-Puncsos ;)